2015. február 23., hétfő

Versenyautó születik 80 – Motorprojekt OFF

Hol is kezdjem?! Január elején az autó ugyebár lekerült a Zolihoz „motorprojekt” jeligével. Ezzel szinte egy időben a munkahelyemen az egyik főnök behívott és közölte, hogy hamarosan meg fog szűnni az állásom. A másik főnök ugyan próbálta menteni a menthetetlent, de neki sem sikerült. Február 5-én megkaptam a felmondásomat. Aznap volt fél éves a kislányom, így elmentünk egy kicsit ünnepelni... Megint kiderült, hogy kevés a korrekt ember ebben a kis országban, de ez van, fej fönt, szem előre néz. Úgy volt ésszerű, hogy a motornak ne ugorjunk neki, hátha kell a lóvé az élethez. Így hát az autó újra a kertben áll. 

Újra a kertben
Hátulról
Amint lesz újra állásom és egyenesbe jövök, megy vissza a Zolihoz. Közben elkezdtem utánajárni a főtengelynek. Sajnos nem gyártja már a Nissan és Japánban sincs már „polcról” elérhető új főtengely. Turbós autóba én nem vagyok hajlandó köszörült tengelyt rakni, így továbbra is marad a reménykedés, hogy ép a főtengelyem. Mivel az összes alkatrésze egyre nehezebben beszerezhető, körbenéztünk az e-bayen is, hogy miket lehet venni. Front cutos Pulsart találtunk is, lehet az lesz majd később a járható út.

„Half cut” motorral, váltóval, ecuval, klímával, mindennel, ami a motortérben van
Az autót nem sokkal az „A” oszlop mögött nemes egyszerűséggel elvágják. A géptető és a többi kasztni elem csak a szállítás miatt van jóformán az alkatrészek körül.

Elég patika közel 25 év után
Szóval az autó újra nálam, időm mint a tenger, ezért újra elkezdek foglalkozni vele, hogy egyszer még ebben az életben elkészüljön. A kátrány vakarást tudnám folytatni de az valahogy most túl sokat engedne gondolkodni. Olyan melót kerestem, ami egy kicsit lefoglal, egy kis agyalást és folyamatos odafigyelést igényel. Így esett a választásom a hátsó lökhárítóra. Jövő héten hétfőn jelentkezem!