Amikor a Pulsar hazaért 2013. tavaszán és belestünk a motortérbe, már láttuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk vele. Kesze-kusza és értelmetlen dolgokkal, kábelekkel, ledugózott vákuumcsövekkel volt tele a motortér. A fényszórója össze vissza van kötve, ha tompított állásban van, akkor a balos tompított, a jobbos pedig refi. Ha rátolom a refit, akkor cserélnek. És ez csak fokozódott, amikor elkezdtem szétszedni a műszerfal környékét. A rádió mögül több 10 méternyi, be nem kötött kábel került elő, A fejegység pedig így volt bekötve:
Szakszerű bekötés...
Kábel volt mindenfelé gazdagon
Megbeszéltük a Zolival, hogy mivel versenyautó lesz, szét lesz szedve atomjaira, majd az összerakásnál már csak annyi cucc kerül bele vissza, ami feltétlenül szükséges. Nem is akartam ebbe az elektromos részébe belebonyolódni, de a múltkori ominózus riasztós esetnél elindult a lavina. Akkor az történt, hogy a riasztó távirányítója elfelejtett kommunikálni a központtal. Mivel a gyújtást is megszakította a központ, és azt csak gyújtás mellett lehetett volna újraprogramozni a távihoz, ezért azonnali hatállyal távoznia kellett a Pulsarból.
Laci barátom éppen szereli kifelé a központot
Kiszerelés után (kék szigetelőszalaggal tekertem körbe ideiglenesen a csupasz végeket)
Kiszerelés nélkül nem tudtuk beindítani az autót. Ahogy meg lett bolygatva a központ környéke, újabb „kábeldzsungelre” derült fény. Úgy döntöttem, hogy ezt egy kicsit rendbe rakom, amennyire tudom. Ez nálam azt jelenti, hogy a felesleges dolgokat kiforrasztom, és megpróbálom gyári közelire visszaállítani az állapotot azzal, hogy lezsugorcsövezem, nem csak szigetelőszalagot tekerek mindenhova. Tehát csak és kizárólag olyan kábeleket, vagdostam ki, aminek nem volt bekötve sehova a vége, vagy sok esetben mindkét vége a levegőben lógott, illetve azokat, melyek egy plusz egység (pl. riasztó) miatt el lettek vágva és új helyre vitték el a kábelt.
Innen indult a vagdosás...
...és ennyi maradt belőle
Ezek a kábelek sem kellenek, de ezeknek be van forrasztva a végük. Ehhez a nagyobb nekifutás vagy egy hozzáértő ember kell. A lényeg, hogy megpróbáltam kulturáltan eltüntetni az összevisszaságokat.
Itt még azért van szép megoldás, de a háttérben már az általam zsugorozott kábelek vannak.
Most így néz ki, azért némileg rendezettebb lett a kép
Ez mind kuka...
Kíváncsiságból bezacskóztam és feldobtam a pakkot a mérlegre.
Több, mint másfél kiló szemét
Másnap nekiugrottam a motortérnek, ugyanis ott konkrétan 3, azaz három darab riasztó sziréna volt, amiből egy volt bekötve, az működött is, míg ki nem szedtük. A maradék két sziréna egész kulturáltan végig volt vezetve és kábelkötegelőkkel rendezetten hozzá volt húzva más kábelekhez vagy a kasztnihoz. A szirénától indultam befelé, és hamarosan mindkettőnek meg is találtam az elvágott, szimplán az utastérben kallódó végét.
Még két sziréna és a sallangok
Közel három kiló fölösleges kábel és sziréna került ki most összesen, és ki tudja mennyi minden lesz még. Legközelebb a jobb első légterelő ősmintájának készítéséről és sablonozásáról fogok írni, de már nem annyira részletesen, mint a balosról.
Az előző posztot ott fejeztem be, hogy a légterelő alsó oldala kapott egy végleges epoxi réteget, mára pedig a túloldalának a javítását, valamint végleges méretűre vágását ígértem. Arra az elhatározásra jutottam, hogy – bár van benne légbuborék, nem is egy – a vastag első gél réteg miatt annyira mélyen vannak a légbuborékok, hogy szerkezeti probléma nem lehet belőle. Befúrhatnék minden egyes bubiba és tölthetnék mindbe gyantát egyesével, de nem foglalkozom vele. A légterelő lökhárítóval találkozó része fekete átmenetesre lesz fújva, így ezek a bubik nem fognak látszani.
Légbuborékok
Egyelőre nem maradt más hátra, minthogy végleges méretűre vagdossam a szárnyat. A későbbiekben majd a felső oldala meglesz egy picit csiszolva, le lesz fújva feketére és le lesz lakkozva, de nézzük a faragást. Első lépésben kíváncsi voltam a súlyára, ezért felraktam a mérlegre az összes sallanggal együtt.
Sallangokkal együtt 1,164 kg
Maszkolószalaggal körberagasztottam a vágások mentén, majd filccel nyilakat rajzoltam rá, hogy véletlenül se a maszkoló másik oldalánál vágjam.
Megjelölve
Nagyjából körbevágtam. Azokat a vonalakat, melyeknek az autón függőlegesnek kell lenniük, a végére hagytam. A függőleges oldalán a „V” alakú vágás tövét sem vágtam végig, hogy később le tudjam kicsit kerekíteni a sarkokat.
Kicsit elnagyolva kivágva
Helyére próbálva
A függőleges rész bal és jobb oldala is vár a függőleges jelölésre
A száguldozó levegő szemszögéből
Egész jól sikerült szerintem :)
Itt jól látszanak az elnagyolt vágások
Újabb jelölés
És a függőleges jelölések
Körbevágtam, immáron végleges méretűre. Lemértem a súlyát, majd felpróbáltam az autóra.
0,55 kg a végleges súlya
Ez a végleges formája
Az eredeti terv és a megvalósult légtrelő
Végezetül visszaraktam a sablonjába, nehogy úgy járjak, mint a géptetővel. Az epoxi ugyanis több hét alatt térhálósodik ki teljesen.
A helyén pihen
Másik szögből
Jövő héten megpróbálom rendbe tenni a riasztó kesze-kusza kábelezését.
Nagyon régen vártam már ezt a pillanatot. Szeretek szénszállal és epoxival dolgozni. Teljesen máshogy működik, mint a poliészter és az üvegpaplan. Azt csak mellékesen említeném meg, hogy nagyságrendileg tízszeres az árkülönbség a kétféle kompozit között. Többek között ezért is készül minden sablon poliészterből. Na de vissza a lényeghez, kezdődjön a végleges karbon légterelő elkészítése.
Első lépésben az anyagszükségletet kellett kitalálnom. Lemértem a sablont minden irányból, majd elkezdtem modellezni, hogy lenne a legideálisabb az elhelyezése a szöveten.
Méretezés (cm)
Anyagszükséglet optimalizálás
60×70 centis szövetre van szükségem (mínusz a sallangok), de addig forgattam a mintasablont, míg rá nem találtam az optimális elhelyezésre. 200 grammos köper szövésű szénszövetből a V3b-nél létezik 100, illetve 120 centi széles tekercs is. Ez így kényelmesen ráfért az egy méter szélesre. A biztonság kedvéért nátronpapírból kivágtam a mintát, rápróbáltam a sablonra, majd megnéztem, hogy tényleg kiadná-e az anyag.
Méretpróba
A két egyenes szél most van egy méterre egymástól
Nem volt más hátra, elballagtam Daniékhoz a V3b-hez anyagbeszerzés céljából.
Szénszálas tekercs
A műhelybe érve kezdődhetett az érdemi munka. Elsőként maszkolószalagból építettem egy tálcát vagy korlátot – kinek melyik tetszik –, majd jöhetett a formaleválasztózás. Három réteg szemi-permanens formaleválassztó, háromszor fényesre dörzsölve.
Tálca felépítve
Formaleválasztózva
Fényesre dörzsölve
Másnap jöhetett az első réteg epoxi. Óvatosan összekevertem a két komponenst, majd nyolc perc kevergetés után ecsettel felhordtam a sablon felületére.
Első réteg a helyén
Ez a réteg nagyjából két óra alatt kötött meg annyira, hogy egy sűrűbb féle méz állagra hasonlítson. Ez az ideális ahhoz, hogy a „gélbe” bele lehessen nyomkodni a szövetet, de a másik oldalán maradjon egy vékony epoxi réteg.
Gélként használt első epoxi réteg
Ezalatt a két óra alatt volt elég időm, hogy kiszabjam a négy réteghez szükséges szénszövet mennyiséget. Maszkolószalaggal leragasztottam a megfelelő helyen – így vágás után nem foszlik szét a szövés –, majd ollóval körülbelül a maszkolószalag felénél végigvágtam. A nátronpapír sablonon berajzoltam a szálirányt, hogy úgy álljanak majd, ahogy én szeretném.
Sablonok a szövetre helyezve
Sablon mentén kivágva
Egy nagyjából három centis csíkot levágtam egy méter szélességben, amiből a hosszanti szálakat kihúztam. Erre majd kicsit később lesz szükségem...
Szálak kihúzva
Az első réteg szénszövetet nagyon óvatosan belenyomkodtam a gélesedet epoxiba. Ez az egyik legfontosabb, legmeghatározóbb lépés. A most elhelyezett első réteg lesz ugyanis a végleges kompozit legfelső rétege. Ennek buborékmentesnek kell lennie és a szövésmintának sem árt, ha szép marad.
Első réteg a helyén
A fönti, függőleges részen kénytelen voltam bevagdosni, mert nem tudtam volna benyújtani a szövetet. Így is terveztem, hiszen a végleges elemen az a rész fog a lökhárítóval érintkezni, amit senki nem fog látni. Most következik az a pár szál, amit nemrég kihúzgáltam a szövetből. A fenti képen jól látszik, hogy van egy törés a felületben. Ezt a részt szerettem volna egy kicsit merevebbé tenni, egyben a szövetet a helyén maradásra bírni. A szénszálakat átfűztem a szöveten, sőt még a maszkolószalagon is és a sablon hátuljára felragasztottam maszkolószalaggal. Kifeszítettem, majd a másik oldalon is kiragasztottam a végét.
Öt szénszál átfűzve
A törésnél kifeszítve
Közelebbről
Ezután jöhetett további három réteg szénszövet laminálása. Az utolsó (4.) réteg szövésére megint nagyon kellett figyelnem, hiszen az lesz a légterelő alja. Ugyan azt se sokan fogják látni (remélhetőleg), de azért az lesz a másik oldala.
Második réteg szénszövet
Mind a négy réteg a helyén
Aki figyelmesen nézte az előző képet, az kiszúrhatta, hogy a fönti, függőleges részen is rendeződtek a dolgok. Egy öt centis, mindkét oldalon elvarrt széncsíkot használtam. Ez ugyan zsák szövésű, de szerintem jól néz ki.
Közelebbről
Másik szögből
Két óra elteltével lekentem egy réteg epoxival, majd újabb két óra elteltével kapott még egy epoxi réteget.
Elvileg kész
Két napig hagytam a sablonban, ugyanis az epoxi egy fura dolog. Elvileg 24 óra alatt kikeményedik, gyakorlatilag viszont nem. Ez a gyanta nagyjából egy hétig simán tud deformálódni, és nagyságrendileg egy hónap alatt keményedik ki teljesen. Ez azt jelenti, hogy másnap már keménynek néz ki de...
... a géptetőnél is így jártam. Pár napig a sablonba volt, majd kivettem és a „púpjára” lefordítottam a földre. Pár hétig nem jutottam le a műhelybe, mikor szomorúan konstatáltam, hogy picit behorpadt és úgy keményedett ki.
Szóval két nap elteltével kivettem a sablonból, a nagyja sallangokat levágtam, de még nem vágtam végleges méretre. Azért nem tettem, mert a külső oldalát még vissza fogom csiszolni és újragyantázom. Ha végleges méretűre vágnám, akkor a gélezésnél a szélén lecsöpögne, átfolyna a túloldalra, sőt a felületi feszültség miatt a szélén meg is „hurkásodna”. Így is ez lesz, csak a végén levágom a fölösleget.
Felpróbáltam a lökhárítóra, majd a sablonba visszarakva jöhetett a csiszolás.
Sablonból kivéve
Helyére próbálva
Így illeszkedik a beömlőnél
Erre fog gyorsan közlekedni a levegő
Valahogy így fog állni
Csiszolás előtt
400-as vizes csiszolópapírral megcsiszolva
Megcsiszolva
Ennek a képnek a láttán biztos sokan felszisszentetek, hogy hogy néz ez ki. Tökéletesen! Nyugalom, csak a csiszolástól bemattult, viszont szép sima lett. Gyantázás vagy lakkozás után visszanyeri a fényét, mutatom...
Íme a varázslat
Lekentem két rétegben a légterelőt és ez lett a végeredmény.
Újra csillog-villog
Közelebbről
Kicsit stresszes volt a laminálás, de nagyon jó érzés látni így, ilyen minőségben, amiből nincs még egy a világon. És mindezt a semmiből alkottam. Asszem egy kicsit büszke vagyok rá. Jövő héten – ha minden jól megy – kijavítom a túloldali hibákat és végleges méretűre vágom a légterelőt.
