2016. október 3., hétfő

Versenyautó születik 111 – Jobb első légterelő ősminta és sablonozás

A múlt heti villanyászási kitérő után ma a jobb első légterelő ősmintájának készítéséről és a sablonozásáról olvashattok. A dolgom nem bonyolult, pontosan ugyan olyat kell csinálnom, mint ami a bal oldalra sikerült. Menet közben azért kiderült, hogy nem is olyan egyszerű pontosan ugyan olyat gyártani csak épp tükörképben...
De mielőtt rátérnék, szeretném megköszönni a 40.000-nél is több oldalmegjelenítést!

Köszönöm!
A sánc adott volt, formaleválasztózni sem kellett, hiszen a szemi-permanens formaleválasztó elvileg ötvennél is több leválasztást tesz lehetővé további rétegek felhordása nélkül. Csak felkentem a gélt, majd két óra múlva jöhetett a laminálás.

Feketére színezett poliészter gél
Amíg kötött a gél volt időm méretre vágni az üvegpaplan darabokat. 

Üvegpaplan darabolás
Kész a laminálás
Meghúztam a „vízszintes” vonalat, a sablont is körberajzoltam, majd kivágtam a kompozitból.

A sablon felrajzolva
Kivágva
A baloshoz direkt nagyobb lapot csináltam, hogy a jobbos függőleges síkját is ki tudjam belőle vágni.

Bejelölve
Kivágva
A lökhárítóra illeszkedő darabot szintén a múltkor, a balossal együtt megcsináltam, így azzal sem kellett most bajlódnom.

A jobbos lökhárító másolat
A balos és a jobbos
Következő lépésben a légterelő „sánc” részét kellett megfelelően pozicionálnom az autón, majd összegyógyítottam a lökhárítóra illeszkedő darabbal.

Pozicionálva
A végleges karbon légterelőt is felragasztottam az autóra, hogy tényleg hasonlítson a két oldal egymásra.

Cél a szimmetria
Hotmelt és ongrofoam segítségével rögzítettem a két kompozitot egymáshoz. 

Két rész már egyesítve
Poliészter gittel kitöltöttem a két elem közötti rést.

Gittel kitöltve
Fentről nézve kezd morcosodni :)
Csiszolás után, következő lépésben a függőleges síkot kellett pozicionálnom és rögzítenem a már meglévő elemekkel.

Hotmeltel és ongrofoammal rögzítve
Kívülről fotózva
Megvártam míg kihűlt a hotmelt ragasztó, majd bevittem a műhelybe, hogy kialakítsam a rádiuszát. Kiragasztottam maszkolószalaggal a találkozás környékét, hogy ne kenjem össze fölöslegesen az ősmintát a gittel, majd felérdesítettem a gittelni kívánt részeket.

Felérdesítve, gittelésre várva
Bekevertem a kétkomponensű poliészter gittet, majd egy ötforintossal egyenletesen kihúztam.

A két komponens
Első réteg gitt
Fél órát hagytam száradni, majd jöhetett az ötvenes érme. Ezzel is kihúztam, hogy megkapjam a kívánt rádiuszt. Két lépésben csináltam, mert az ötös és ötvenes között már nincs nagy különbség, de egy lépésben szerintem nem lett volna ennyire egyenletes.

Az ötvenes és a kész rádiusz
A biztonság kedvéért a hátoldalt megerősítettem egy kis üvegpaplannal és némi poliészter gyantával.

Paplan darabok méretre vágva
Laminálva
Mivel elég csehül álltam az idővel, hazavittem, hogy otthon felépítsem a tálcát és leformaleválasztózzam. Drága feleségem örömére a tűzhely teteje volt az ideális felület, amit a gyerek se ért el. :) 

Tálca felépítve, formaleválasztózva
Már csak a gyurmázás, azaz a szintkiegyenlítés maradt az előkészületből. Egy órás gondos munkával körbevettem az ősmintát.

Gyurmázva
Jöhetett a gélréteg. Az anyag továbbra is poliészter, amit pirosra színeztem, majd ecsettel felkentem.

Gélezve
Másfél órás száradás után, a kényesebb helyekre széttépett üvegpaplan darabokat nyomkodtam.

Üvegpaplan darabok a gélbe nyomkodva
Három réteg 300-as üvegpaplant lamináltam az ősmintára poliészter gyantával.

Kész a sablon
Másnap kitámasztottam kartonpapír és hotmelt segítségével a sablont, hogy még merevebb legyen.

Extra merevítés
Jöhetett a sablonbontás. Óvatosan szétválasztottam az ősmintát a sablontól, majd levakartam és lemostam a gyurma maradványait.

Frissen levéve az ősmintáról.
Gyurmamentesítve
Körbevágtam és lecsiszoltam a nagyobb kitüremkedéseket.

Szinte kész
Egyetlen dolog maradt hátra, a „korlát” felépítése. Ezt most is maszkolószalagbol csináltam, feladata csak annyi, hogy nem engedi majd lefolyni a fölösleges gyantát.

Sablon előkészítve
Következő posztban a formaleválasztózás után ismét jön az epoxi és a szénszál!