2013. június 24., hétfő

Versenyautó születik 07 – Sárvédő sablon készítése

A sablon előkészítése után jöhetett a formaleválasztózás és a rétegek felhordása. A formaleválasztózást képekkel nem tudom megmutatni, hiszen szinte semmilyen elváltozás nem volt a sárvédőn a felületkezelés után. Ez egy víztiszta lötyi, amit pamut ronggyal hordtam fel a felületre, majd negyed órás várakozás után egy száraz pamutronggyal átdörzsöltem fényesre. Ez az egyik legfontosabb fázis, ezen múlik, hogy az összegyantázott sárvédőről le tudom-e szedni a sablont. Éppen ezért nagy odafigyeléssel minden egyes porcikáját bekentem. A tökéletes hatás kedvéért mindezt ötször megcsináltam. Nem egy bonyolult meló, de pontosan be kell tartani az előírt perceket. Ha túl korán dörzsölöm át, akkor lejöhet teljesen a felületről, ha pedig túl sokat várok, akkor kikeményedik annyira, hogy a formában már meg fog látszani a nyoma. Egy „kör” nagyjából 25 percet vesz igénybe, és mivel öt rétegben csinálom, jelentős pöcsölésnek nevezném :) 
Amikor kész volt az utolsó réteg is, akkor fél órát hagytam kikeményedni ezt a viaszos lötyit. A kikeményedés ideje alatt kiszabtam a szövetet és a paplant. Sablont éppen a kezem ügyébe kerülő (naptár és nyomtatott mekis kupon) papírokból ragasztgattam és vágtam. Az összeragasztgatott papírt ráhelyeztem a sárvédőre és nagyjából 5-5 centis ráhagyással körbevágtam.


Ezután következett a gélezés. A gél réteget egyenletes vastagságban, nagyjából 0,5 milliméteres rétegben kell felhordani. Ha vékonyabb, akkor felhólyagosodhat, ha vastagabb, akkor törhet. Az edényideje nagyjából negyed óra, ami azt jelenti, hogy ha összekeverem a gélt és a katalizátorát, akkor 15 percem van, mielőtt elkezd kötni. Ekkor túróssá válik az anyag és már nem lehet felhasználni. Fontos tehát, hogy mindig csak annyi gyantát vagy gélt keverjünk be, amennyit fel tudunk használni a gélesedés előtt. Erről a folyamatról az idő szűkössége miatta nem tudtam  fotót csinálni, csak a gélezett elemről vannak képek. 





A gél réteg nagyjából 90 perc alatt kötött meg annyira, hogy folytatni tudjam a laminálást. Akkor jó, ha gumikesztyűs ujjal hozzáérve még ragadósnak érzed, de már nem hagy nyomot a kesztyűn. Ezután jött az üvegszál, űvegpaplan és az üvegszövet rétegek felhordása. Az üvegszál nem más, mint az üvegpaplan széttépkedett változata. A 300 grammos paplant úgy készítik, hogy egy négyzetméternyi területre kiszórnak üvegszálakat és hidegen, vegyszer nélkül összepréselik. Ezt simán szét lehet szedni utána. Az üvegszálakat olyan helyekre szoktam rakni, ahol a gyantázott paplan nem tudná légmentesen felvenni a formát (hajlatok, éles törések) és kiszedésnél félő, hogy eltörne a légbuborék miatt.  




Itt már rá van szórva az üvegszál a gél rétegre. Ezután jött a poliésztergyanta, üvegpaplan és üvegszövet felhordása. Összesen négy réteg vastagságot készítettem. Az első réteg üvegpaplan volt, a második üvegszövet, ezt megint üvegpaplan követte, majd végül kapott még egy üvegszövet réteget.  Ez is folyamatos meló, és elég mocskos is, mivel a gyanta folyik, csöpög, ragad és akkor még üvegszálról nem is beszéltem... 

4 réteg alatt ott lapul a gyári sárvédő
Ugyanez belülről így néz ki

24 óra száradás után még mindig nem derült ki, hogy ki tudom-e venni a sablonból a sárvédőt, ugyanis a negatív hajlat miatt még csak a sablon fele volt kész. Az illesztési felület alatt ugye most egy formaleválasztózott plexi lap van. A plexi eltávolítása után megint kellett csinálnom egy tálcát, hogy ne csöpögjön le a gyanta. A tálcát és a képen látható függőleges felületet leformaleválasztóztam, és jöhetett újra a gélezés és gyantázás.



Laminálás után

Újabb 24 órás száradás után, már majdnem kiderült, hogy sikeresen dolgoztam-e, de itt még hátra volt egy fontos lépés. A függőleges résznél találkozik ugye a két sablon illeszkedő része. Hogy ezt később pontosan össze lehessen illeszteni, átfúrtam és összecsavaroztam. Valahogy így:



A másik oldalról fotózva
A tíz csavar beszórása után már alig vártam, hogy szétnyissam a sabont. Negyed órás küzdelem után sikerült szétszedni. Mivel a sárvédő nem gyári fényezésű volt és gittet is tartalmazott rendesen, néhol megsérült, de erre már úgyse lesz szükségem. :)




Következő lépésben körbe kellett vágnom a két sablont, valamint lecsiszoltam az egyenetlen széleket. Ezután jött egy alapos fürdés és szárítás.




A sárga részeknél annyira visszacsiszoltam, hogy elfogyott a fekete gélréteg. Por- és zsírtalanítás után körbekentem az érintett részeket géllel.




Ezek a képek nagyon furcsán adják vissza a felületet. A valóságba sokkal de sokkal simábbak. Itt úgy néznek ki, mintha össze lenne túrósodva az egész, de szerencsére pont olyan a valóságban, amilyennek lennie kell.  A sablon hozzávetőlegesen egy hónap alatt keményedik ki kémiailag teljesen. A karbonozást ezután tudom majd megejteni. Mivel úgy érzem ez a fényképezés nem adja vissza maradéktalanul a folyamatot, úgy döntöttem hogy a következő sablonkészítésnél videózni is fogok. ;) 

2013. június 17., hétfő

Versenyautó születik 06 – Sárvédő sablon előkészítés

A műgyantás elméleti kitérő előtt ott fejeztem be, hogy sikerült leműteni a bal első sárvédő idomot. A sablon és a kész elem készítésének folyamatát megpróbálom végigfotózni, hogy lássátok mennyi meló van egy ilyennel, avagy miért kerül ennyibe. 
Első feladatom a leszerelt elem megtisztítása volt. Kertben slaggal kezdtem, majd a dzsuva nagyjának eltávolítása után egy ipari kádban zuhany segítségével tisztára mostam a sárvédőt. Ezután kívül belül áttörölgettem az eldugott részekben és a hajlatokban is. Tisztítás után jöhetett a ragasztgatás. Maszkolószalaggal leragasztottam a lukakat, ahova nem szeretném, hogy bejusson a gyanta. A minta széleinél körbe egy tálcát alakítottam ki, hogy megakadályozzam a gyanta lefolyását, valamint ez a perem majd segítséget nyújt a szétszedésnél, illetve a késztermék kiemelésénél is. Azt a peremet ahol csak tudtam 10 cm széles 1 mm vastag plexiből csináltam. Ahol nem fértem hozzá, vagy túl nagy hajlat volt, ott szintén a maszkolószalag segített. Hotmelt ragasztópisztollyal rögzítettem a sárvédőhöz a plexit. Ahol nagyon nagy volt a szintkülönbség, vagy nagy teret kellett kitöltenem, ott kerámiás agyagot használtam, de beszéljenek inkább a képek...

Negatív hajlat nem lehet a sablonba, ez határeset, majd kiderül...

Lukak leragasztva, így oda már nem folyik be a gyanta...

Munkadarab és a kellékek

A belső részt egy második menetben csinálom majd meg

Sablon határ 
Ez lenne a második negatív hajlat, így itt már meg kellett húznom a határt. Két részből lesz a sablon. A plexi lap lesz az egyik széle, majd ha megkötött a gyanta leveszem a lapot és leformaleválasztózom a peremet, így tökéletesen illeszkedik majd a sablon két darabja.

Hotmelt pisztollyal ragasztom a plexit

Elválasztó perem

Kerékjárat íve belülről

Bonyolult rész plexi és maszkolószalag kombóval

Tálca, hogy ne csöpögjön mindenhova a gyanta

Tálca a másik felén

Agyagos részek
Az index helyét belülről plexi lappal ragasztottam be, majd agyaggal kitöltöttem, hogy nagyjából egy szintbe legyen. A végleges formából ki lesz vágva, ahogy az eredeti sárvédőn is. A sablonba azonban csak a helye lesz meg.

Index nyílása közölebbről
 És még néhány kép az elemről:






A jövő héten jön a formaleválasztózás és a gyantázás.

2013. június 10., hétfő

Versenyautó születik 05 – Műgyanták, üvegszál és szénszál kombó

Ahogy már említettem, az én reszortom a legolcsóbb tuning végrehajtása lesz az autón, azaz kiszerelek belőle mindent, ami felesleges, és súlyt csökkentek, ahol lehet. Az ülések kidobálását, és az autó tényleges szétszedését még halogatom. A szénszálas elemeket elkezdem csinálgatni. Megpróbálom röviden érthetően leírni, hogy is működik a karbonozás. 
Szeretném leszögezni, hogy sokkal bonyolultabb ez a szakma, mint ahogy én azt vázolom, és csak egyes területeit érintem, mindezt úgy, hogy önerőből, némi utánajárással beszélhetek mindenről. A karbon vagy üvegszálas termékek előállítása ugyan azokkal a technikákkal történik, csak az alapanyagok mások. A lényeg minden esetben, hogy a szövetet átitassuk kétkomponenses gyantával, ami térhálósodik és kikeményedik.
Akkor kezdjük az anyagokkal. Vannak olcsóbb és drágább szövetek és gyanták. Olcsóbb kategóriába sorolandó az üvegpaplan és üveg vagy más néven rovingszövet. Ehhez én poliészter gyantákat használok, ami szintén az olcsóbb kategóriába tartozik. Nem szeretnék összegekről beszélni, ezért csak nagy vonalakban vázolnám az árakat, amit bárki tetszőlegesen szorozgathat, ha akar. Minden szövet gr/m2-ben van megadva, azaz 1x1 méteres szövet súlyát jelenti grammban. 1 m2 üvegpaplan poliészter gyantával átitatva nagyságrendileg 6-700 Ft-ra jön ki, 1 m2 üvegszövet szintén poliészter gyantával átitatva nagyságrendileg 1300-1500 Ft, szénszálas szövet esetén 1 m2 anyag gyantástul (epoxi) szövetestül nagyságrendileg 10.000 Ft. És akkor ez ugye 1 rétegre vonatkozik. Egy kompozit elem használattól függően 2-4, de akár 10 réteg vastag is lehet. Indulhat a szorzás fejben ;)
A gyanták közül két félét használok (poliészter és epoxi).

Szövetek-gyanták:


  • Üvegpaplan (poliészter gél + poliészter gyanta)
  • Üvegszövet (poliészter gél + poliészter gyanta vagy epoxi gyanta)
  • Szénszálas szövet (epoxi gyanta)
Üvegpaplan

Üvegszövet (más néven rovingszövet)
Sávoly szövésű szénszál tekercsben
Zsákszövésű szénszálas anyag

Ha bármit szeretnénk üveg- vagy szénszálas anyagból megformázni, ahhoz kell egy sablon. A sablon készülhet fából betonból vasból (bármiből), vagy épp lehet egy karosszériaelem is. Az anyaga azért nem fontos, mert be kell vonni formaleválasztó anyaggal, melynek lényege, hogy az eredeti darab ki is jöjjön a sablonból a laminálás végeztével. Én folyadékot használok, mely több réteg felhordása után viaszos tapintású  vékony filmréteget hoz létre a felületen. Ezen a felületen a gél, illetve gyanta „megmarad”, de kikeményedés után levehető a mintadarabról. A sablont egyszer kell megcsinálni, ha szépen ki lehet belőle venni a végterméket, akkor akár örök darab. Viszont ezt a sablont ugyanúgy meg kell csinálni egy darabhoz, mint százhoz. A technológiát illetően én a kézi laminálást alkalmazom, ami nem más, mint ecset segítségével átitatom a szövetet a megfelelő gyantával. A poliészter gyanták mellé írtam egy gélt is, mely mindig az első réteg. Ez egy picit sűrűbb, tejföl szerű anyag, ami egyrészt nem folyik le, másrészt minden egyes részletet visszaad majd. Hogy is néz ki ez folyamatában?

Sablonkészítés


  • Mester darab (eredeti minta) megtisztítása
  • Lyukak és nem kívánatos elemek betömése/leragasztása (negatív hajlat nem lehet a mintában, mert nem fogjuk tudni szétszedni)
  • Mester darab formaleválasztózása
  • Gél réteg felhordása
  • Műgyanta és üvegszál vagy szövet felhordása
  • Száradás
  • Szétszedés 
És akkor ugyan ez képekben a Yaris géptetővel még 2012-ből.

Lyukak és nem kívánatos elemek betömése/leragasztása
Gél réteg felhordása
Műgyanta és üvegszál vagy szövet felhordása
Szétszedés után 
A sablon és az eredeti

Ha ezzel megvagyunk, akkor a sablonba ugyan ezt a sorrendet megismételve megkapjuk a kész terméket. Egyszerűen így tudnám leírni a folyamatot. A sablont az ára miatt üvegszálból és poliészter gyantából csinálom. A poliészter sablonba az epoxi gyantás késztermék kisebb eséllyel ragad bele elégtelen formaleválasztózás esetén, tehát ez még jól is jön ki. Bevásároltam egy kisebb mennyiséget műgyantából, üvegpaplanból és üvegszövetből. 

Műgyantás készlet kezdőknek :)

24 óra alatt megkötnek ezek a műgyantás cuccok, viszont a teljes kémiai kötése akár 1 hónapot is igénybe vehet. Ezt kemencében 50-80 fok körül 24 óra alatt el lehet végezni, de nekem erre sem pénzem sem időm, sem lehetőségem nincs. Így előre megcsinálom a sablonokat, majd ha lesz pénz karbon anyagra  és epoxi gyantára, akkor folytatom. Tervek szerint a két első sárvédőt, a motortetőt, a csomiajtót szeretném szénszálas anyagból megcsinálni, de tervben van az oldalsó hátsó ablakok nyitható mivoltának megtartása. Ez polikarbonát lemezből nem megoldható, mivel az nem elég merev. Sanszos hogy ez is karbon lesz. Az autó elejére is szeretnék légbeömlőt csinálni, és könnyen lehet hogy ez pont a lámpa helyén lesz majd. Az index is lehet hogy beleesik a kompozitgyártásba :) Ha sikerül becsövezni az autót, akkor az ajtókat is megcsinálom... 
Hagyok egy hetet a nyers dolgok emésztésére, jövő héten pedig elkezdem az érdemi munkát....