2015. június 8., hétfő

Versenyautó születik 90 – Az új szív?!

Az elmúlt hét nagy izgalommal telt. Simigeri barátom küldött egy linket, az egyik közösségi portálon. Konkrétan ezt írta:

Így indult...
Gyorsan kattintok a linkre és láss csodát, egy balkormányos Sunny és egy eladó motor+váltó a hirdetés tárgya.

Maga a hirdetés 
Vadul el is kezdtük mindketten hívogatni. Egyikünknek sem vette fel a telefont a megadott számon, ezért küldtem neki egy sms-t, hogy ha még aktuális, legyen szíves, hívjon fel. Este nyolc óra magasságában meg is csörrent a telefonom. Egy +43-as szám volt a kijelzőn. Láttam én a hirdetésből, hogy kétszáz kilométernél is messzebb van az eladó, de nem gondoltam volna, hogy Ausztriában. Mint utóbb kiderült, nem is ott volt, csupán az itthoni fizetések helyett inkább Ő is a korrekt fizetést választotta, így a sógoréknál melózik. Na de kicsit elkanyarodtam a témától. Szóval csörög a telefon, izgatottan felkaptam és egyből a lényegre tértünk. Kérdeztem, hogy mi van meg a hirdetésből, és hogy konkrétan minek mennyi az ára. A bódét sajnos már elvitték Ausztriába. Kicsit letörtem, mert a képen jól látszott, hogy balkormányos a darab, de az eladó folytatta: a motor, váltó megvan még. Sőt, van még egy SR20DE (2 literes szívó GTi) motor és a hozzá tartozó váltó, egyben eladó a pakk. Este lévén már nem tudtam felhívni a Zolit, de megígértem az eladónak, hogy másnap hívom, csak egyeztetnem kell a szerelőmmel. Másnap emberi időben egyeztettem a Zolival és abban maradtunk, hogy bár nincs rá garancia, hogy jó lesz a motor, az árra és az alkatrészhiányra való tekintettel lehet, hogy meg kéne próbálni. Nekem több se kellett, elöntötte az agyamat az adrenalin. Úgy tudtam, hogy a GTi váltó felmegy a GTI-R váltó helyére. Gerivel egyeztettem és tuti ami tuti alapon kicikkszámoztam mindkét váltó belének alkatrészeit. Egy-két cucc stimmelt csak benne, és jól láthatóan sokkal gyengébb alkatrészekből áll a sima GTi váltó, ami nem is csoda. Így tehát az volt a cél, hogy minél többet alkudjak, ha egyáltalán eladja az összkerekes váltót a motorral. Este fel is hívtam emberünket, majd hosszas beszélgetés után kiderült, hogy az Ő autója volt, jól ment az autó, csak kékesen füstölt. Kezdet lefelé görbülni a szám, majd folytatta a storyt. A motor szét lett szedve, fel lett újítva. Kérdeztem egyből, hogy és mi volt a baja. A válasz a következő volt: a négyes hengerből, amikor vette ki a dugattyút, a gyűrűk közül kipotyogott egy kis dugattyúdarab. 

A sérült dugattyú
Egyből kérdeztem is – közbevágva – hogy nem sérült-e meg a henger fala. Esküdött rá, hogy még a gyári hónolás is látszik, nincs sérülés a henger falán. Majd folytatta, hogy magának építette, csak közbeszólt az élet. A lényeg, hogy vett bele négy bontott dugattyút (hajtókarral együtt, mert csak így volt eladó), és új gyűrűszettel, csapágyakkal, szimeringekkel össze lett rakva a motor. Nem nagyon győzött meg, hogy ép a henger, ezért folytatta, hogy ha sérült lett volna, akkor nem csak a dugattyúkat vette volna meg, hanem a blokkot is, de megtartotta a törött dugót, hogy meg tudja mutatni eladásnál (fenti képen látszik). Lényeg a lényeg, megkértem, hogy szombatig ne adja el, szombaton elmegyek érte. Mivel a Yarisba nem fért be, megfűztem fatert, hogy a 307-es kombi puggal jöjjön el velem a motyókért. Kicsit húzta a száját jogosan, mondván túl nehéz és nagy ez egy személyautóba. Szereztünk hát kölcsönbe egy Seat Inca-t (VW Caddy alteregója) és azzal  vágtunk neki a 270 kilométeres útnak. Szombat reggel 7-kor indultunk át a városon és az M7-esen, meg se álltunk a balcsi végéig. Ott egy kis kacskaringó után oda is értünk Zalatárnokra.

Inca
Szerencsére nem volt nagy forgalom
Elég jól álltunk időben, ezért megálltunk egy reggelire
Egy kis nyújtózás és néhány falat után visszapattantunk a sárkányba és meg sem álltunk a célig.

Megérkeztünk
Már telefonban is említette az eladó, hogy öreg ritkaságokat gyűjt, főként Porsche-kat, de azért tátva maradt a szám, amikor megérkeztünk.

Mindenfelé autók...

Hiányosak
Félkészek
és ez a '71-es 914-es is
Egy rövid beszélgetés után rátértünk a tárgyra. A GTi motyók nem kellenek, így olcsóbban szeretném elvinni a többit. Egy bizonyos számig lementünk, de utána éreztem, hogy egy forinttal sem fogunk lejjebb menni, így taktikát váltottam. Belealkudtam az árba az összes fellelhető tartozékot. 

Előtérben a turbós, háttérben a Gti motor
Így alakult, hogy elhoztuk a motort, rajta a turbót (valami kínai turbó, ennek még nem tisztázott a jövője), a kuplungot lendkerékkel, a gyári intercoolert, egy nagyobb direktszűrőt, két vezérműtengelyt, a motor kábelkötegét, az ECU-t, a váltót osztóművel, egy zárhidat és még egy rahedli motyót.

A motor
A gyári cooler
A szűrő és a légtömegmérő
Tengelyek
Zárhíd, az enyémről hiányzó gumikkal
Egy rakat alkatrész
Váltó az osztóművel (benne a 2 difi)
Felpakolva, még az új szíjakat is elhoztuk :)
Dél körül indultunk vissza, és háromra haza is értünk. A motor kivételével mindent lepakoltam a műhelybe, a motort pedig elvittem a Zolihoz. 

Végállomás
Ha ideje engedi szét lesz borítva és kiderül, hogy sérült-e valami odabent. Valamikor leviszem hozzá a Pulsart is, aminek szintén szét lesz szedve a motorja és a kettőből csinál egy bitangot. Dátum, időpont nincs, nem rohanunk sehova, addig is gyűlik a kincstár...

2015. június 1., hétfő

Versenyautó születik 89 – Hátsó lökhárító fényezése

Újra itt :) Már olyan régen írtam, hogy komolyan utána kellett néznem, mi történt az utolsó posztban. A lökhárító szerkezetileg kész volt, fel is próbáltam az autóra. A mai posztban megmutatom, hogyan sikerült befejezni és fényezni.
Levettem az autóról, bevittem a műhelybe és egy speciális lökhárító gittel kijavítottam az apró hibákat. Ez egy rugalmasra keményedő poliészter gitt, ami a felső poliészter gél rétegemhez nem hogy csak jól tapad, hanem szinte eggyé válik vele.

Rugalmas poliészter gitt felhordva
Nagyon kicsi mélyedések, egyenetlenségek voltak csak, de nem akartam többször gittelni, így amellett döntöttem, hogy inkább vastagabban hordom fel az anyagot és azt visszacsiszolom. A kényesebb részekre egyből fújtam egy kis szórógittet is.

Szórógittezve
Másnap lecsiszoltam, kialakítottam a két oldalsó tartófület és felpróbáltam az autóra.

Megcsiszolva
Felpróbálva az autóra
Újra leszereltem, alaposan megtakarítottam és jöhetett a szórógitt réteg. Nem bírtam megállni, újra fel kellett próbálnom, hogy hogy áll neki ez a szín.

Frissen fújva
Utolsó próba
Minden tökéletesen stimmelt, ezért újra leszereltem, bevittem a műhelybe, megcsiszoltam 1000-es csiszolópapírral, alaposan portalanítottam, majd jöhetett az alapozó réteg.

1000-es papírral átcsiszolva
Alapozva
Megint hagytam egy napot száradni, majd úgy döntöttem, hogy mégis lefújom feketére, nem hagyom szürkén. Három réteg fényes fekete réteget kapott. Azt elfelejtetem megemlíteni, hogy Motip spray-ből fújtam a szórógittet, az alapozót és a feketét is. Nem egy professzionális megoldás, de legalább én csináltam az elejétől a végéig.

Megteszi :)
Tavaly a nyári Toyota találkozó előtti napon fújtam a géptetőt feketére. Másnap a negyven fokos meleg meg is tette a hatását. Sajnos 1-2 helyen felpúposodott a friss fényezés és úgy keményedett ki. Hogy ezt elkerüljem, most egy hétig a műhelybe hagytam száradni. Közben a felszereléshez szükséges gyári lemezanyát megpróbáltam kicsit helyrepofozni.

A sárfogó gumin lévő lemezanyát kicsit megette az idő vasfoga
1 nap rozsdaoldós fürdőben
Alapozva, már amennyi maradt a rozsda éltüntetése után
Aztán lefújtam feketére is
Mielőtt felraknám a lököst, leszedtem a tartóvasat és kijavítottam mindenhol, ahol a sok próbálás miatt picit levertem róla az alapozót. Lefújtam az ominózus helyeket, majd másnap összeraktam a hátsó traktust. A vonószem is kicsit rozsdás volt, ezért lecsiszoltam és azt is lefújtam feketére.

Csak ennyire volt viharvert...
Megcsiszolva
Alapozva
A lökhárító vas mögötti részt kicsit megtakarítottam, amíg száradt az alapozó, majd lefújtam feketére a vonószemet.

Hátsó rész megtakarítva
Feketére fújva
Nem maradt más hátra, mint a lökhárító vas és a kompozit lökhárító felszerelése. Hagytam egy kis időt a frissen fújt vonószem száradásának, aztán óvatosan felcsavaroztam mindent.

 A lökhárító vas is a helyén
Tádáááááááám
Asszem ez is kész
Csak az összehasonlítás kedvéért, így nézett ki a hátulja, amikor hozzám került. Egy kicsit lógott a leszakadt fülű lökhárító. Nem csoda, hiszen az autó ki lett szélesítve, a lökös meg csak rá lett feszítve.

Innen indultam...
Ha majd meglesz a végleges gumiméret és a végleges hasmagasság, akkor tudok foglalkozni a diffúzorral is. Addig viszont más kompozit elemmel nem tudok haladni. A két első sárvédőelemet lehetne kicsit gittelni és őket is lefújni feketére. Valamint még a kátrányvakarásból is majdnem a fele hátravan. Szóval van még egy kevés teendőm, csak az időm is engedje...