Versenyautó születik 108 – Bal első légterelő készítése karbonból

Nagyon régen vártam már ezt a pillanatot. Szeretek szénszállal és epoxival dolgozni. Teljesen máshogy működik, mint a poliészter és az üvegpaplan. Azt csak mellékesen említeném meg, hogy nagyságrendileg tízszeres az árkülönbség a kétféle kompozit között. Többek között ezért is készül minden sablon poliészterből. Na de vissza a lényeghez, kezdődjön a végleges karbon légterelő elkészítése. 

Első lépésben az anyagszükségletet kellett kitalálnom. Lemértem a sablont minden irányból, majd elkezdtem modellezni, hogy lenne a legideálisabb az elhelyezése a szöveten. 

Méretezés (cm)

Anyagszükséglet optimalizálás

60×70 centis szövetre van szükségem (mínusz a sallangok), de addig forgattam a mintasablont, míg rá nem találtam az optimális elhelyezésre. 200 grammos köper szövésű szénszövetből a V3b-nél létezik 100, illetve 120 centi széles tekercs is. Ez így kényelmesen ráfért az egy méter szélesre. A biztonság kedvéért nátronpapírból kivágtam a mintát, rápróbáltam a sablonra, majd megnéztem, hogy tényleg kiadná-e az anyag.

Méretpróba

A két egyenes szél most van egy méterre egymástól

Nem volt más hátra, elballagtam Daniékhoz a V3b-hez anyagbeszerzés céljából. 

Szénszálas tekercs

A műhelybe érve kezdődhetett az érdemi munka. Elsőként maszkolószalagból építettem egy tálcát vagy korlátot – kinek melyik tetszik –, majd jöhetett a formaleválasztózás. Három réteg szemi-permanens formaleválassztó, háromszor fényesre dörzsölve.

Tálca felépítve

Formaleválasztózva

Fényesre dörzsölve

Másnap jöhetett az első réteg epoxi. Óvatosan összekevertem a két komponenst, majd nyolc perc kevergetés után ecsettel felhordtam a sablon felületére.

Első réteg a helyén

Ez a réteg nagyjából két óra alatt kötött meg annyira, hogy egy sűrűbb féle méz állagra hasonlítson. Ez az ideális ahhoz, hogy a „gélbe” bele lehessen nyomkodni a szövetet, de a másik oldalán maradjon egy vékony epoxi réteg.

Gélként használt első epoxi réteg

Ezalatt a két óra alatt volt elég időm, hogy kiszabjam a négy réteghez szükséges szénszövet mennyiséget. Maszkolószalaggal leragasztottam a megfelelő helyen – így vágás után nem foszlik szét a szövés –, majd ollóval körülbelül a maszkolószalag felénél végigvágtam. A nátronpapír sablonon berajzoltam a szálirányt, hogy úgy álljanak majd, ahogy én szeretném.

Sablonok a szövetre helyezve

Sablon mentén kivágva

Egy nagyjából három centis csíkot levágtam egy méter szélességben, amiből a hosszanti szálakat kihúztam. Erre majd kicsit később lesz szükségem...

Szálak kihúzva

Az első réteg szénszövetet nagyon óvatosan belenyomkodtam a gélesedet epoxiba. Ez az egyik legfontosabb, legmeghatározóbb lépés. A most elhelyezett első réteg lesz ugyanis a végleges kompozit legfelső rétege. Ennek buborékmentesnek kell lennie és a szövésmintának sem árt, ha szép marad.

Első réteg a helyén

A fönti, függőleges részen kénytelen voltam bevagdosni, mert nem tudtam volna benyújtani a szövetet. Így is terveztem, hiszen a végleges elemen az a rész fog a lökhárítóval érintkezni, amit senki nem fog látni. Most következik az a pár szál, amit nemrég kihúzgáltam a szövetből. A fenti képen jól látszik, hogy van egy törés a felületben. Ezt a részt szerettem volna egy kicsit merevebbé tenni, egyben a szövetet a helyén maradásra bírni. A szénszálakat átfűztem a szöveten, sőt még a maszkolószalagon is és a sablon hátuljára felragasztottam maszkolószalaggal. Kifeszítettem, majd a másik oldalon is kiragasztottam a végét.

Öt szénszál átfűzve

A törésnél kifeszítve

Közelebbről

Ezután jöhetett további három réteg szénszövet laminálása. Az utolsó (4.) réteg szövésére megint nagyon kellett figyelnem, hiszen az lesz a légterelő alja. Ugyan azt se sokan fogják látni (remélhetőleg), de azért az lesz a másik oldala.

Második réteg szénszövet

Mind a négy réteg a helyén

Aki figyelmesen nézte az előző képet, az kiszúrhatta, hogy a fönti, függőleges részen is rendeződtek a dolgok. Egy öt centis, mindkét oldalon elvarrt széncsíkot használtam. Ez ugyan zsák szövésű, de szerintem jól néz ki.

Közelebbről

Másik szögből

Két óra elteltével lekentem egy réteg epoxival, majd újabb két óra elteltével kapott még egy epoxi réteget.

Elvileg kész

Két napig hagytam a sablonban, ugyanis az epoxi egy fura dolog. Elvileg 24 óra alatt kikeményedik, gyakorlatilag viszont nem. Ez a gyanta nagyjából egy hétig simán tud deformálódni, és nagyságrendileg egy hónap alatt keményedik ki teljesen. Ez azt jelenti, hogy másnap már keménynek néz ki de...
... a géptetőnél is így jártam. Pár napig a sablonba volt, majd kivettem és a „púpjára” lefordítottam a földre. Pár hétig nem jutottam le a műhelybe, mikor szomorúan konstatáltam, hogy picit behorpadt és úgy keményedett ki.
Szóval két nap elteltével kivettem a sablonból, a nagyja sallangokat levágtam, de még nem vágtam végleges méretre. Azért nem tettem, mert a külső oldalát még vissza fogom csiszolni és újragyantázom. Ha végleges méretűre vágnám, akkor a gélezésnél a szélén lecsöpögne, átfolyna a túloldalra, sőt a felületi feszültség miatt a szélén meg is „hurkásodna”. Így is ez lesz, csak a végén levágom a fölösleget.
Felpróbáltam a lökhárítóra, majd a sablonba visszarakva jöhetett a csiszolás.

Sablonból kivéve

Helyére próbálva

Így illeszkedik a beömlőnél

Erre fog gyorsan közlekedni a levegő

Valahogy így fog állni

Csiszolás előtt

400-as vizes csiszolópapírral megcsiszolva

Megcsiszolva

Ennek a képnek a láttán biztos sokan felszisszentetek, hogy hogy néz ez ki. Tökéletesen! Nyugalom, csak a csiszolástól bemattult, viszont szép sima lett. Gyantázás vagy lakkozás után visszanyeri a fényét, mutatom...

Íme a varázslat

Lekentem két rétegben a légterelőt és ez lett a végeredmény.

Újra csillog-villog

Közelebbről

Kicsit stresszes volt a laminálás, de nagyon jó érzés látni így, ilyen minőségben, amiből nincs még egy a világon. És mindezt a semmiből alkottam. Asszem egy kicsit büszke vagyok rá. Jövő héten – ha minden jól megy – kijavítom a túloldali hibákat és végleges méretűre vágom a légterelőt.