Versenyautó születik 97 – Kapufa...

... avagy nem minden arany, ami fénylik.

A múlt héten az ajtó külső oldalának laminálásáról olvashattatok. A cím sajnos beszédes, de kitartás, van fény az alagút végén...

Szóval a laminálás másnapján kivettem a sablonból az ajtó külső oldalát. Végre egy elem, ami tökéletesen sikerült. Hibátlan felület, megfelelő merevség, és súly.

Sablonból kivéve

Másik oldalról

Az ablak alatti díszléc másolata közelről

A gumiszegély másolata közelről

A kilincs helye

Így, ahogy volt – sallangokkal együtt – feldobtam a mérlegre.

Mérlegelés

4,51 kg

Körbe levágtam a sallangokat és újra feldobtam a mérlegre.

Már kezd alakulni a formája

Már csak „3,7 kg”

Kivágtam az ablak, a kilincs és a visszapillantó tükör helyét is, majd megint megmértem.

Az ablak elnagyoltan kivágva

Kilincs helye kivágva

Visszapillantó helye

3171 gramm

Bepróbáltam a kilincset és a tükröt is a helyére.

Kilincs a helyén

Tükör a helyén

Tetszetős

Elkezdtem csiszolni az ablak körüli részeket, és ekkor jött a dráma....

Az autófólia másolata (kb 0,1 mm)

Az érintett rész lecsiszolva

...ráléptem egy levágott sallangra, aminek nagyon furcsa hangja volt. Felkaptam és elkezdtem hajtogatni. Ekkor szembesültem a ténnyel, hogy a legfelső gélréteg nem kötött rá az epoxi rétegre, azaz elég kis fizikai behatás hatására elválik egymástól a két réteg.

A fényes a gélréteg, a matt az alatta lévő epoxi

Kétségbeesetten hívtam Danit a V3B-től, hogy dráma van, mit lehet tenni. Mindketten aludtunk rá egyet, másnap elballagtam Danihoz a levágott darabbal. Három lehetőség kezdett körvonalazódni a megoldásra. Az egyik, ha újrakezdem az egészet. Itt ugye benne van a pakliban, hogy megint nem lesz jó a kémiai kötés, valamint a benne lévő (mag) anyag is menne a kukába. A legegyszerűbb lehetőség az „így marad ahogy van”, hiszen játszós autó lesz, nem kiállítási darab. Igen ám, de a rezgések, vibrációk, ajtócsukások során, szépen lassan szanaszét hullana a külső réteg szerintem, így ezt a lehetőséget is kihúztam. A harmadik lehetőség – ami számomra járható útnak tűnik – az, hogy le kell vakarni a felső réteget, újra kell gélezni, majd vissza kell rakni a sablonba. Igen ám, de miért is történt mindez. Jó volna tudni, mielőtt újra csöcsre szaladnék. A Dani hosszas telefonálások után egy mogultól megtudta – ezúton is köszönöm a sok segítséget –, hogy mi lehet az ok, amiért nem kötött rá a poliészter gélre az epoxi gyanta. Az ok nem más, mint a párás hűvös őszi levegő. Azaz, amikor felkentem a gélréteget és száradni hagytam egy órára, az magába szívta a levegőben lévő páratartalmat, és emiatt nem kötött rá az epoxi. Sajnos így jártam. Ami jó hír, hogy menthető az elem. Az epoxival átitatott üvegszövet rétegek megfelelő tartást adtak az ajtónak, a felső gélréteg, amiről most beszélek az ajtó külső részének felső, mindössze 0,5-1 milliméter vastag rétege.  Kvázi ez csak a külső felületét adja meg az ajtónak, szerkezeti hatása szinte nincs. Szóval a járható út az, hogy levakarom, újragélezem és visszarakom a sablonba. Biztos, hogy nem lesz tökéletes (olyan mint ahogy most kinéz), de egy esélyt adtam a benne lévő nem olcsó anyagoknak. Elkezdtem levakarni az ajtóról a felső gélréteget. Volt, ahol tenyérnyi, de volt olyan is, ahol csak milliméteres darabokban pattogott le az ajtóról.

Az első darab...

Az egyharmada már lejött

Majdnem csupaszon

Csupaszon, felcsiszolva

Lemértem a mag súlyát, hogy nagyjából ugyanannyi gélt tudjak felkenni, amit leszedtem.

közel 900 grammot vakartam le

 Bekevertem 1 kg poliészter gélt, megszíneztem feketére, majd gyorsan beleraktam a sablonba.

Az előkészített sablon

Gélezve, visszarakva a sablonba

Maszkolószalagokból „fogantyúkat” és illesztési jeleket kreáltam, hogy biztosan jó helyre kerüljön minden.

A szélén kinyomódott egy kis gél, eddig minden a terv szerint alakul...

Másnap izgatottan vettem ki a sablonból.

Így sikerült

A fényes részeknél légbuborék maradt a sablon és az ajtó között, ezért ott kvázi hiányzik a gél. Titkon jobbat reméltem, bár rosszabbra számítottam. A lényeg, hogy az ablak körüli részek szépek lettek.

A szemléltetés kedvéért egy sniccerpengét raktam a mélyedésbe

A lényeg, hogy ez jól sikerült

Egy kicsit megint alábbhagyott a lelkesedés, de küzdök tovább, hogy megmentsem a benne lévő anyagokat. A mélyedéseket fel kell csiszolni (érdesíteni), hogy jobb legyen a kötés, majd saját anyagával (poliészter géllel) feltöltöm és szintbe csiszolom. Jó kis meló lesz, tuti elleszek vele egy jó pár óráig. Ahogy időm engedi csinálgatom, és ha van fejlemény jelentkezem. Magamat ismerve pár napig csak sopánkodni fogok, aztán elkezdem csinálni, félúton vagy 80x ki akarom majd dobni és azt kérdezgetem magamtól, miért nem kezdem már előröl, majd végül a bizonyítási vágytól vezérelve addig csinálom, míg jó nem lesz...
Drukkoljatok és adjatok erőt!!!!
Köszi