Az előző posztban előkészítettem a jobbos ajtó belső oldalának sablonját. Azt már csak formaleválasztózni kell majd és mehet bele a gyanta. Ma a külső oldal sablonját veszem egy kicsit kezelésbe, és a végleges ajtó külső oldalát is elkészítem.
A gyári ajtó kicsit „narancsbőrös” volt, ezért meg kellett csiszolnom.
|
A sablon alsó sarka, jól látszik, hogy a a gél másolta a narancsbőrös felületet |
|
Kicsit megcsiszolva még jobban látszik |
|
Megcsiszolva |
Hogy még szebb legyen a felület, vizesen is átcsiszoltam 800-as csiszolópapírral.
|
Vizesen csiszolva |
Építettem körbe egy tálcát maszkolószalagból, majd jöhetett a három réteg szemi-permanens formaleválasztó.
|
Kész a tálca |
|
Formaleválasztózva |
|
Fényesre törölve |
Az ablak körül két helyen is elég csúnyán meggyűrődött a fólia a sablonkészítés közben, ezért annak a lenyomata megjelent a sablonon. Ezt gyurmával kicsit megigazítottam, hogy ne kelljen majd sokat csiszolnom.
|
Az ominózus sarok |
|
Gyurmával kitöltve |
|
A másik hibás sarok |
Most, hogy minden készen áll a kompozit elem gyártására, kezdjünk is neki. Első lépésben felhordtam egy réteg feketére színezett poliészter gélt, amit 2 órán át kötni hagytam.
|
Gélezve |
Második lépésben szintén 1 réteg poliészter gélt hordtam fel ecsettel, hogy meglegyen az ideális 0,5-1 mm vastagság. Ez a réteg adja vissza majd a sablon minden egyes apró részletét, azaz ez fog kívülről látszani, ha egyszer kész lesz az ajtó. Ezt szintén 2 órán át hagytam kötni, mielőtt epoxi gyantával folytattam volna a laminálást. A gélrétegbe 80 grammos üvegszövetet nyomkodtam, majd átitattam epoxival.
|
Kétszer gélezve |
|
Első, 80 grammos szövet a gélbe nyomkodva |
További két réteg üvegszövetet lamináltam rá, és minden réteget átitattam feketére színezett epoxival.
Hogy az ablak alatti egybefüggő nagy felületet egy kicsit megerősítsem, 3 milliméteres corematból nagyjából 5 centis csíkokat vágtam.
|
A fehér csíkokból lesz a merevítés |
|
A méhsejtcellás merevítő anyag |
Végül kapott még egy réteg üvegszövetet, amit megint átitattam fekete epoxival.
|
Elvileg kész |
|
Másik szögből |
Jövő héten kiderül, hogy sikerült-e....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése