A múlt heti posztból megtudhattátok, miként alakítottam át és merevítettem meg egy kicsit a csomiajtó belsejét. Az ablaktörlő motornak és egyéb kis mütyürök helyét is be kellett tömnöm valamivel, hogy a gyanta ne folyhasson be egyetlen lyukon sem. Ehhez plexi darabokat vágtam és hotmelt pisztollyal beragasztottam belülről. Sok lyukhoz hozzáfértem egy másikon benyúlva, de a végén volt két darab, amihez csak kívülről fértem hozzá. Annyira belejöttem a melóba, hogy megint megfeledkeztem a fotózásról. Sorry! A lényeg, hogy az összes lyukat eltüntettem, a belső oldal készen áll a sablon elkészítéséhez.
|
Lyukak eltüntetve |
|
Másik szögből |
Az ajtót megfordítottam és átnéztem, hogy mit is kell még csinálnom rajta, hiszen nem tegnap volt, amikor megfordult. A rendszám mögötti részt ki kellett javítanom, és a felső részt is be kellett fejeznem. Por- és zsírtalanítás közben észrevettem, hogy az ablaktörlő és a zár nyílása sem végleges, ők is igényelnek némi törődést. Nézzük először a felső részt. Nagyjából két milliméter hiányzik, hogy a feltöltött rész szintbe kerüljön a gyári résszel. Körberagasztottam maszkolószalaggal a szélétől nagyjából öt milliméterre a javítandó területet, majd kapott két réteg hígabb gittet.
|
Kiragasztva |
|
Első réteg |
|
Második réteg |
A rendszám mögötti résszel sok dolog nem volt, egyetlen rétegben lekentem poliésztergéllel.
|
Lekenve fekete szerszámgéllel |
Másnap simára csiszoltam a rendszám mögötti részt. Pár helyen annyira mélyen rozsdás volt, hogy kevésnek bizonyult az egy réteg gél, ezért ott később javítanom kell még.
|
Simára csiszolva |
A tetejét is simára csiszoltam, majd csiszoltam egy elnagyolt „élt” a feltöltés szélénél. A gyári fém is ilyen módon van kicsit „lekerekítve”.
|
Megcsiszolva |
|
Így nézett ki az éle |
|
Kicsit lekerekített él kialakítva |
Leszedtem a maszkolószalagokat, szintbe csiszoltam a széleit, acetonnal áttöröltem és újra körberagasztottam maszkolószalaggal.
|
Maszkolószalagok nélkül |
|
Szintbe csiszolva, újramaszkolva |
Még egyszer áttöröltem acetonos ronggyal, majd a plexit tartó kerettel együtt az ajtó javított részeit lekentem fekete poliésztergéllel. Az sem lesz baj, ha a fekete réteg el fog fogyni csiszolásnál, ugyanis ez a réteg teljesen kitölti az esetleges mélyedéseket, repedéseket, pontszerű lyukakat, így egybefüggő sima felületet fogok kapni.
|
Rendszám mögötti utólagos javítás |
|
A felső rész és a keret lekenve még maszkolással |
|
A felső él és a keret |
|
Maszkoló szalag nélkül |
|
Kicsit közelebbről |
24 órás száradás után jöhetett az utolsó nagy csiszolás. Ez az utolsó művelet adja majd a sablonkészítéshez az ajtó végleges formáját, kvázi ezt fogom lemásolni és karbonból valamint üvegszövetből megformálni. A sablonon még egy picit lehet majd csiszolni. Ahol most mélyedés van, az a sablonban „kidomborodó” részként fog megjelenni, amit könnyebb csiszolni. Ezért az a legfontosabb, hogy most kidomborodó részeket már semmiképpen se hagyjak, ugyanis a sablonnál az mélyedésként fog jelentkezni, amit csak feltöltéssel tudok eltüntetni, ami viszont plusz napot vonna maga után. Úgy terveztem, hogy tavaszra kész lesz minden kompozit elem, de most már úgy érzem, hogy tavasz végére tudok eljutni odáig, de az is lehet, hogy csak nyáron lesz kész minden.
|
Megcsiszolva |
|
Közelebbről |
|
A rendszám mögötti rész is kész |
A következő képeken jól látszik, hogy a fekete gél mennyire kitölti a legapróbb rést, repedést, lyukat, de még a csiszológép által hagyott nyomokat is. A felület teljesen sima és tömör.
|
Az ablaktörlő helye |
|
Kitöltött csiszolás nyoma |
|
Az apró lyukak is eltűntek |
Jövő héten a tálca építését és a külső oldal sablonjának elkészítését fogom megcsinálni. Átszámoltam a napokat, még mindig van remény, hogy idén kész lesz a csomiajtó, de ebbe még sok minden beleszólhat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése