A múlt héten ott hagytam abba a történetírást, hogy beragasztottam a csomiajtóba a megcsiszolt és méretre vágott kompozit darabot. Most ennek a folytatásáról lesz szó, mivel az elejével nem volt időm foglalkozni az elmúlt két hétben :( Ígérni már nem merek semmit, de a mai posztot is fogadjátok szeretettel.
Az ajtóból eddig csak az ablaktörlő motort szereltem ki, valamint a rendszámtábla keretét csavaroztam le. Mögötte elég szarul nézett ki az elem, azt ki kellett javítanom és a többi fölösleges motyót is le kellett szerelnem a gyári ajtóról. Még felszerelt állapotában kivettem belőle a zárat, a kábeleket, a patentokat és mindent ami mozdítható volt. Utolsó lépésként a két oldalsó teleszkóp és az ajtó összesen 12 csavarját kellett kicsavarozni, és már vihettem is a műhelybe a csomiajtót. A hajlított rész kitöltésénél egy nagyjából 100×10 centis részt kell kitöltenem több, mint egy cm vastagon. Ehhez a boltban vásárolt gitt horror áron lenne, ezért a hűtőrácsnál alkalmazott „saját fejlesztésű” gittemet használtam, ami nem más mint poliészter gyanta és mikroballon keveréke. Egy kicsit továbbfejlesztettem és azzal töltöttem ki a szóban forgó területet. A mikroballontól nagyon könnyű lesz a fajsúlya a gittnek, viszont nagy felületen elég törékennyé is válik tőle. Mivel ideiglenesen kell csak a helyet kitöltenem (csak a sablon készítéséig), ez is tökéletesen megtenné. Viszont az ajtó mindkét oldalát gittelnem kell, ezért úgy döntöttem felturbózom, hogy a forgatás közben esélye se legyen megrepedni. Egy másik anyagot használtam a mikorballonok mellett, ami nem más, mint a talkum. Ennek a sterilizál és illatosított változatát csak simán hintőpornak hívjuk. Szóval vettem egy pár kiló ipari hintőport (nagyságrendileg 200 Ft kilója) és ezzel kísérleteztem egy kicsit. A legjobb arányok megtalálása után mehetett az ajtóra. Mivel több, mint egy centi vastagságban kellett feltöltenem, nem csinálhattam egyetlen rétegből. Minden nap kentem rá egy keveset, így a hat réteg összesen hat napig készült. Bekevertem a gyantát, besűrítettem a mikrobalonnal elkevert talkummal és felkentem a helyére. Nagyjából negyed óra alatt megvolt egy napi adag, így maga a gittelés nem tartott sokáig, csak a száradás.
|
Első réteg |
|
Második réteg |
|
Harmadik réteg |
|
Negyedik réteg |
|
Ötödik réteg |
|
Hatodik réteg |
A rétegek tetejét direkt csináltam egy kicsit „tarajosra”, így a következő réteg jobban hozzá tud kötni. A legfelső réteget simábbra kentem, de a tetejére majd még jön egy fekete gélréteg, amit összecsiszolok a gyári szinttel. A negyedik réteg után elkezdtem foglalkozni a rendszám körüli résszel is. Első körben leszedtem az összes matricát és jelet. Utána eltüntettem az emblémák nyomait, lecsiszoltam a rozsda nagyját és lekezeltem rozsdaátalakítóval, majd két órás behatási idő után lecsiszoltam az átalakult rozsdát.
|
A javítandó rész |
|
Matricák leszedve |
|
A rozsda nagyja lecsiszolva |
|
Lekenve átalakítóval |
|
Az átalakult rozsda |
|
Maradványok lecsiszolva |
|
Jelek eltávolítva |
|
Nagyon finom szemcsés papírral felcsiszolva |
Az ablaktörlő és a zár nyílásának eltüntetéséhez vágtam két darab, korábban fel nem használt poliészter lapot, majd a felcsiszolásuk után hátulról beragasztottam hotmelt ragasztóval.
|
Két négyzet alakú poliészter lap |
|
Másik oldalról nézve |
|
Beragasztva |
|
Ezt kellett kitöltenem |
A mélyedéseket feltöltöttem poliésztergyanta és talkum keverékével.
|
Két mélyedés és egy horpadás feltöltve |
A maradék szélvédőragasztót kivágtam az ajtóról, és lecsiszoltam tejesen.
|
Szélvédőragasztó lecsiszolva |
Ezt a lecsiszolt részt is feltöltöttem gittel.
|
Gittelve a keret |
A rendszám helyét is gitteltem egy kicsit.
|
Nagyobb lyukak eltüntetve |
|
A külső oldal |
A külső oldala nagyjából kész. Jön majd még rá egy réteg poliésztergél és szintbe lesz csiszolva. Jövő héten a belső oldal átalakításáról lesz szó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése