Megint eltelt egy hét, és újra blogot írok. Rohan az idő rendesen... A csomagtartó ajtó belső oldalának elkészítését múlt héten kiveséztem, ma pedig a külső oldaláról lesz szó.
Amikor még az ősmintáját csináltam, megemlítettem, hogy mélyedés lehet a mintán, mert az a sablonon „púpként” fog jelentkezni, amit könnyebb lecsiszolni, mint egy mélyedést feltölteni. Ezeket az ominózus részeket le kellett csiszolni a sablonon, le kellett formaleválasztózni és már mehetett is bele a szénszövet. December 20-án az összes kompozit anyagot forgalmazó cég bezárt és nagy részük csak január 6-án nyitott ki. Mindent beszereztem előre, nehogy gond legyen. Jelentem, annyira mégsem sikerült mindent, mert elfogyott az üvegszövetem, ami persze 20-a után derült ki. Az volt a terv, hogy egy külső réteg szénszövet mögé még két réteg üvegszövetet laminálok epoxi gyantával. Egy rétegre elegendő üvegszövetem maradt, ezért körbenéztem a műhelyben, hogy mit tudok tenni. Találtam még egy rétegre elegendő szenet, ezért két réteg szén és egy réteg üvegszövetből készült el a külső réteg.
Lecsiszoltam tehát a púpokat és kialakítottam a sablon végleges felületét.
|
A rendszám mögötti rész így nézett ki a sablonon |
|
Így nézett ki az ősmintán |
A felső, gittel feltöltött részen is volt javítani való.
|
Felső rész a sablonon |
|
Az ominózus rész az ősmintán |
Ezeket a részeket finoman le kellett csiszolnom, majd vizesen, 800-as papírral még átcsiszoltam az egész sablont. Az egyenes részt – ami lényegében csak a rendszám mögötti rész – meg tudtam csinálni géppel, de az összes többi rész „kézi love you” volt.
|
Csiszolás géppel az egyenes részen |
|
Aztán vizesen kézzel |
A felső rész is ki lett javítva
|
Felső rész is kész |
|
Selyemfényűre csiszolva |
A végleges felületet majd a formaleválasztóval elért, remélhetőleg teljesen sima és fényes réteg fogja megadni, de előtte még a az alsó részre kellett egy korlátot építenem, hogy a gyanta ne folyhasson le.
|
Tálca is kész |
Következett a gyantázás elötti utolsó rész, vagy inkább folyamat, a formaleválasztózás. Három rétegben felhordtam a szemi-permanens leválasztót, majd fényesre políroztam a megszokott módon.
|
Formaleválasztózva |
|
Fényesre polírozva |
Indulhatott a türelemjáték. Mivel szénszálas kinézetet szeretnék a végleges ajtónak, nem színeztem meg az epoxi gyantát. Felhordtam az első réteget, de a szokásos módon megint szívatott. Felkentem a gyantát, az meg lefolyt. Jó móka...
|
Soha véget nem érő küzdelem |
Addig igazgattam, míg a gyanta egyetlen összefüggő réteggé nem állt össze.
|
Alakul |
|
Közelebbről |
Hagytam kötni két órán keresztül, majd óvatosan belenyomkodtam az első réteg szénszövetet.
|
Az első réteg szén |
|
Közelebbről |
Átitattam gyantával, majd jöhetett a következő réteg.
|
Második réteg igazítása előtt |
|
Második réteg is a helyén |
Ezt a réteget is átitattam gyantával, majd jöhetett az utolsó réteg, ami már üvegszövet volt.
|
Üvegszövet a helyén |
|
Az üvegszövetet is átitattam epoxival |
Ezennel kész a laminálás. Elvileg egy nap alatt kikeményedik, de a biztonság kedvéért 48 órára a sablonban hagytam. Két izgatott várakozással telt nap múlva jöhetett a kivétel.
|
Nyersen kivéve a sablonból |
|
A felső rész nyersen kivéve |
A közepén látható púpok és gyűrődések nem számítanak, ki lesznek vágva. A sok törés miatt valahol fel kellett halmoznom az anyagot, hogy a hasznos részen gyűrődésmentesen el tudjam símogatni. Több hozzáértő emberrel is beszéltem és egyöntetűen azt állították, hogy tökéletes felületet csak vákuumos eljárással lehet létrehozni. Amíg fényezett elemről beszélünk nincs dráma, mert utólag bármit lehet rajta javítani, a fényezés eltakarja. Én viszont szeretném, ha karbon kinézetű maradhatna az ajtó. Nekem sem lett a legszebb a felület, de majd megpróbálom orvosolni később. Funkcionálisan viszont szuper jó lett. Gyorsan feldobtam a mérlegre, majd gyors körbevágás után jöhetett egy újabb mérlegelés.
|
Durván három kg sallangokkal együtt :) |
|
Körbevágva |
|
Körbevágva 2,4 kg, de ebből nagyjából fél kg még lejön (a közepe) |
Felcsavaroztam a belső oldalt a helyére, és csak úgy nagy hirtelenséggel rádobtam a külső réteget. Pár helyen rögzítettem maszkolószalaggal.
|
Helyére próbálva |
Ez is megvolna. :) Jövő héten összegyógyítom a két oldalt, kivágom a közepét és kiderül, hogy milyen nehéz is lett valójában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése