2014. június 2., hétfő

Versenyautó születik 56 – Géptető felületi hibáinak javítása

Szerkezetileg kész a géptető, ami ráadásul nem is lett „túl nehéz”. A jelenleg 5,55 kilós kompozit hibáinak javításáról fog szólni a mai bejegyzés. Első körben a nagyobb hibákat próbáltam meg eltüntetni. Az egyik probléma az volt, hogy balga fejemmel a sablonból kivett frissen készült külső oldalt, csak úgy magában fejjel lefele (az intercooler kopoltyún) tároltam pár napig. Akkora dráma nem lenne, de mivel szerkezetileg nem volt teljesen megkeményedve, a kicsit behorpadt állapotában ment végbe a teljes térhálósodás. Ez azt jelenti, hogy picit kvázi behorpad és úgy kötött meg teljesen a gyanta. Ez azért lehetséges, mert bár a gyanta 24 óra alatt látszólag megköt, a kémiai folyamat teljes végkifejletéig még jó pár napnak el kell telnie. Ha visszaraktam volna a saját sablonjába, akkor ezt a kört most megspórolhattam volna. Ez van, ezt kell szeretni, majd megoldom valahogy.  
Feldobtam a géptetőt a bevásárlókocsira, majd egy alapos porszívózás után kétszer áttöröltem acetonnal a díszrácsot és környékét, hogy egy vékony gyantaréteget kenhessek rá.

Gyantázáshoz előkészítve
A matt rész gyantázandó
Bekevertem egy kis adag epoxi gyantát, felmelegítettem nagyjából 50 °C-osra (hogy hígabb legyen), majd vékonyan lekentem az ominózus részt.

Díszrács környéke gyantázva
Ezt a részt már csak egy picit vissza kell csiszolnom és jöhet a fényezés, a többi részen azért még akad tennivaló bőven...
A gyári géptetőn lévő sérülések lenyomatát, az apró felesleges kitüremkedéseket és a beömlő tetejét
is megcsiszoltam.

Itt-ott megcsiszolva
A beömlő és környéke
Közelebbről
Csiszolás után egy alapos porszívózás következett, hogy az apró légbuborékokból keletkezett mélyedésekből is teljesen el tudjam távolítani a csiszolásból adódó port. Kétszer áttöröltem acetonnal, majd jöhetett a gyantázása. Továbbra is a saját anyagával, azaz epoxival javítottam.

Portalanítva
Gyantázva
A beömlő tetejére több réteg üvegszövetet raktam, amit átitattam feketére színezett epoxival. Ha csak gyantát kentem volna rá, az egyrészt lefolyt volna, másrészt az 1-2 milliméternél vastagabb tiszta gyantaréteg törékeny és rideg. Valahogy úgy képzeljétek el, mint egy kb. 10 centi vastag „betonlap” vasbetonnal vagy anélkül. Ráadásul az üvegszövetet jó tucsogósra lehet itatni gyantával anélkül, hogy az lefolyna. Első ránézésre a közepén maradt még egy kis horpadás, de nem akartam túltölteni, mert azt úgyis vissza kell csiszolnom, amit annyira nem szeretek. Az a jó az epoxiban, hogy egy pici visszacsiszolás után úgy hozzágyógyul a következő réteg, mintha mindig is összetartoztak volna, így a végtelenségig – vagy ameddig az idegrendszer engedi – lehet javítgatni.

Közelebbről a beömlő teteje
Másnap visszacsiszoltam és újragyantáztam.

Visszacsiszolva
Acetonnal áttörölve, pormentesítve
Üvegszövet méretre vágva
Újragyantázva
Másnap ugyanez kezdődött elölről. Lecsiszoltam, letakarítottam majd újragyantáztam. Aprólékos és macerás munka, de még bírom. A középső mélyedés (horpadás) már sokkal kisebb, mint volt, remélem, már nem kell sokat „töltögetni”.

Visszacsiszolva, portalanítva
Remélhetőleg az utolsó szövetdarab is méretre vágva
Újragyantázva a az érintett területeken
Harmadnap is...

Lecsiszolva
Acetonnal áttörölve
Újragyantázva
És megint...

Csiszolva
Pormentesítve
Utoljára gyantázva
Az utolsó két alkalommal már csak egy pici hiányzott az áhított szintből, melyhez már szövetet nem is használtam. Az utolsó előtti gyantázás ígéretesnek tűnt, de picit megfolyt, ezért kellett még egy bónuszkört futnom, de végül sikerült az áhított formájúra varázsolni. Pöcsölős egy meló sajna, de az ember állóképességén múlik a végeredmény. Vagy a pénztárcáján, ugyanis a vákuumtechnológiás kompozitoknál egyből tökéletes lesz a termék. Kis pénz kis foci és sok szívás. Megcsiszoltam, alaposan kiporszívóztam, majd nagynyomásúval kiverettem a legapróbb lyukakból is az összes port.

Megcsiszolva, áttörölve acetonnal
A javított púp közelebbről
Fürdés
Jövő héten egyesével feltöltöm a légbuborékokat gyantával, lecsiszolom a túltöltéseket, majd az egész felületet vékonyan újragyantázom és visszacsiszolom. Utána jöhet a rögzítés megoldása és végül a fényezés.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése