2011-ben ha jól emlékszem hat alkalommal mentem fel a Yarissal versenypályára. Az első április 24-én volt az Euroringen. Tunexcom által rendezett Wéber Gábor oktatással megspékelt nyílt nap volt.
Wéber Gábor |
Nyárias időben bandázás keretében autóztunk egy jót. Yokohama Parada (utcai) gumik voltak az autón. Gondoltam ez elég lesz alá, de kevésnek bizonyultak. A legjobb időm 1:32,147 volt, de beszéljenek inkább a képek és a videó :)
Mozsó köszi a fotókat!
Euroring 2011. április
Júniusban kijutottunk egy Hungaroringes nyílt napra, ahol közel 8 másodpercet tudtam javítani 2010-es, Hungaroringen eltöltött első köreimhez képest.
Hungaroring 2011. 06. 21
A júniusi jól sikerült nyílt nap után júliusban volt megtartva a szokásos Toyotaclub találkozó a Kakucsringen. Kis késéssel indultunk, ami még nagyobb késéshez vezetett, ugyanis a már említett könnyített főtengely ékszíjtárcsa ekkor vágta el utoljára a szervószíjat.
Szervószíj |
Szervó nélkül semi slick gumikon elég izzasztó volt a szlalom, de azért megküzdöttem az elemekkel. Nap végén a gumizást már nem kapkodtam el, este pedig nem kellett sokáig altatni.
Toyotaclub találkozó 2011. Kakucs
Augusztus 23-án semi slick gumikon próbáltam egy kicsit tovább faragni a Hungaroringes időmet. Közel három másodpercet sikerült is javítanom.
Yokohama A048 |
Hungaroring 2011. 08. 23. |
Hungaroring nyílt nap 2011. 08. 23.
Szeptember 3-án rendezték az első JapCarFest-et hazánkban, ahol Time Attack-ra is lehetett nevezni. N2 kategóriában első lettem ezzel a „körrel”.
JapCarFest Time Attack 2011. 09. 03. Kiskunlacháza
Csocsóval |
És egy rövid videó az eseményről:
A 2011-es év utolsó pályázása számomra október 16-án, az Euroringen volt, ahol a Porsche féket először teszteltem Áron levetett Corolla TS tárcsájával, és a nyereggel vásárolt Textar betéttel. A nap pikantériája volt, hogy a Porsche nyereg miatti szélesítésekkel beleért a kerék a kasztniba. Megoldásként elől emeltem a futóművön egy centit, hátulról pedig kivettem a szélesítést. Elég bután viselkedett az autó, de a fék így „félkész” állapotában is meggyőző volt.
Euroring 2011. 10. 16. |
Ennyi fért bele a 2011-es szezonba. Jövő héten beszámolok 2012-ről....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése